Középiskolai felvételi vagy érettségi? Kezdjük el együtt időben a felkészülést!

Print Friendly, PDF & Email

A középiskolai felvételi és az érettségi fontos vízválasztók a diákok számára, ezért az ezekre történő felkészülést nem lehet a véletlenre bízni. Azok a tanulók, akik bármelyikkel kapcsolatban is érintettek, természetes, hogy a tanévet főként az ezekre történő felkészüléssel töltik. Azonban szinte minden diáknak vannak gyenge pontjai a tantárgyak terén, ezek pedig gyakran a reál vonallal kapcsolatosak, vagyis sokaknak gyűlik meg a baja a matematikával, illetve a fizikával is.

Ugyan a fizika többnyire csak választott tantárgy esetében érvényes érettségin, matematikával mindkét vízválasztónál számolni kell, vagyis elkerülhetetlen belőle a megmérettetés, így csak alkalmazkodni lehet a helyzethez, mégpedig alapos felkészüléssel. Ha az Ön gyermeke is valamelyik fontos vizsga előtt áll, forduljanak hozzám bizalommal az érettségire vagy középiskolai felvételire történő felkészítéshez!

Számomra a legfontosabb, hogy az érettségire és középiskolai felvételire történő felkészítéskor minden olyan tudást biztosíthassak a tanulók számára, amivel könnyedén leküzdhetik az akadályokat a megmérettetésekkor. Az órákon a korábbi évek vizsgafeladatait vesszük végig, továbbá részletesen kitérünk azokra a tananyagokra, amik a tanuló gyenge pontjai, hiszen, ha ezekre felkészül a diák, nem születhet rossz eredmény, és ennek köszönhetően kudarc sem.

Az érettségire és középiskolai felvételire történő felkészítés csakis akkor hozhat eredményt, ha a diák is partner az órákon, vagyis megérti, hogy ezek a vizsgák a jövője szempontjából meghatározók, így lelkiismeretesen részt vesz a foglalkozásokon. Ehhez kellő motivációt biztosítok, ugyanis általam rövid időn belül megértheti a legproblémásabb tananyagot is a diák, így a sikerélménye fogja őt előrevinni és erőt adni.

Kezdjük el együtt az érettségire vagy középiskolai felvételire a felkészítést, ehhez pedig vegyék fel velem a kapcsolatot elérhetőségeimen, örömmel segítek!

Lipovszky Matek - Fizika