Kedves Diákok!

Lipovszky Péter vagyok. Közel 20 éven keresztül készítettem fel tanulókat érettségi és felvételi vizsgákra. Közép és emelt szinten is. Ha úgy érzed, hogy a tanévben nem tudtál megfelelően teljesíteni, nem feltétlenül a Te hibád, illetve nem biztos, hogy a gond ebben a tanévben keletkezett. Előfordulhat, hogy az alapok gyengének bizonyultak. Ha egy vagy több anyagrészt nem tudtál kellőképpen feldolgozni, akkor az arra épülő részek természetesen érthetetlenek lesznek így a továbbhaladás nem biztosított

Tipikus probléma,hogy a dolgozat nehezebbnek tűnik, mint arra a tanórán megoldott feladatok alapján számítottál. Elegendő gyakorlással, illetve ötlettárral felvértezve tapasztalni fogod, hogy önállóan, meghatározott idő alatt is tudsz jól teljesíteni.

Saját tempótokban megfelelő haladási ütemet betartva elkerülhető a folyamatos kudarc. Rendszeres egyéni foglalkozással az alapokat erősíthetjük, a hiányosságokat pótolhatjuk, így a továbbiakban sikerélményben lesz részed matek órán is, kedvet kaphatsz a sokak által rettegett, utált tantárgy tanulásához. Magabiztosabbá válhatsz az élet más területein is.

Eddigi tapasztalatim alapján bátran mondhatom, hogy rendszeres egyéni foglalkozás mellett kevés az olyan tanuló, aki legalább a közepes szintet ne érhetné el matematikából vagy fizikából. Aki ezt külön segítség nélkül képes elérni, annak nagy az esélye arra, hogy segítségemmel a jeles szintet is teljesíteni tudja.

Amennyiben szeretnéd, hogy egyéni foglalkozással matematikából vagy fizikából jobb eredményed legyen, számíthatsz rám.

Legjobb megoldás a matek megértésére

Nehezen mennek a reál tárgyak? Már ezerszer hallottad a szabályokat, mégsem tudod a gyakorlatban alkalmazni? Egyszerűen nem érted, hogy kezdj hozzá a feladatoknak? Ne csüggedj, van megoldás!
Jelentkezz matematika korrepetálásra, és segítek megérteni a matekot!

Több éves tapasztalatom során találkoztam sok olyan diákkal, akiknek elvették a kedvüket a tanulástól, matek feladatoktól. Nekem az a célom, hogy a hozzám jelentkező diákokat érdekes és kreatív módon vezessem rá a feladatok megoldására. Ha az ember egyszer megérti és ráérez a lényegére, azután már nem lehet gond a matek példákkal. Olyan nincs, hogy nem megy a matek! Mindenki képes megoldani a matek feladatokat, csak gyakorlásra, kitartásra, lelkesedésre és egy érthető matek korrepetálásra van szükség!

Matek korrepetálás során gyorsan és egyszerűen sajátíthatod el a matek rejtelmeit. Válaszd tehát matek korrepetálásaimat, hogy te legyél az osztályban a legjobb! Ha matematika, vagy fizika pótvizsgára készülsz, én felkészítelek!

Üdvözlettel: Lipovszky Péter

Lipovszky Matek - Fizika
Left Menu Icon