Sikeres pótvizsga augusztusban? Készüljünk fel együtt!

Nincs kétség afelől, hogy az évvégi elégtelen eredmények mind a diákot, mind a szülőket megviselik, azonban ezeket a negatívumokat érdemes más szemszögből is megvizsgálni, és tanulni belőlük, ezáltal pedig pozitívan hozzáállni a pótvizsgához, ugyanis így olyan energiákat tud bevonzani a tanuló, amik hozzájárulnak a kudarc utáni sikerhez. A lelki felkészülés mellett természetesen a tananyagot is át kell venni, ebben, vagyis a pótvizsgára való felkészítésben pedig én nyújtok segítséget!

A pótvizsgára való felkészítéskor a diákkal végigvesszük az adott év tananyagát matematikából, vagy fizikából, illetve felmérjük együtt azokat a témaköröket, amelyek a tanuló gyengéi közé sorolhatóak, és a bukáshoz vezettek. Ezeket a részeket a diák folyamatos gyakorlással könnyedén megértheti, a visszajelzésekkel pedig segítem és motiválom őt, így együtt sikereket érhetünk el az augusztusi pótvizsga során.

Még nem késő jelentkezni a pótvizsgára való felkészítésre, ehhez pedig vegyék fel velem mihamarabb a kapcsolatot!
[DISPLAY_ULTIMATE_SOCIAL_ICONS]

Lipovszky Matek - Fizika