szombat, április 21, 2018

Mi a különbség a javító és a pótló érettségi vizsga között?

Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de a vizsgakövetelmények nem teljesítése miatt sikertelen rendes, előrehozott, pótló és az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő érettségi vizsga megismétlése.
Javító érettségi vizsgát csak a folyamatban lévő érettségi vizsgát követő másik vizsgaidőszakban lehet tenni, és függetlenül a korábbi vizsgán elért esetleges részeredményektől, valamennyi vizsgarészt meg kell ismételni.

Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, javító érettségi vizsga folytatása.
Az igazgató engedélyezheti, hogy a vizsgázó a neki fel nem róható okból megszakadt vizsgáját ugyanazon vizsgaidőszakban folytathassa, mint amikor az érettségi vizsgáját megkezdte. Ha az igazgató engedélye alapján a vizsgázó az írásbeli vagy a gyakorlati vizsgarész helyett szóbeli vizsgát tesz, azaz a szóbeli vizsgarészt kétszer teljesíti, ebben az esetben a vizsgát az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 37. § (3) bekezdés szerint kell megszervezni és minősíteni.
Ha az adott vizsgatárgyban nincs szóbeli vizsgarész, az igazgató az Oktatási Hivatal, valamint a kormányhivatal egyidejű és azonnali értesítése mellett engedélyezheti, hogy a vizsgázó az adott vizsgatárgy helyett másik vizsgatárgyat válasszon. (Ez utóbbi szabály csak azon vizsgatárgyak esetében alkalmazható, amelyek vizsgaleírásában nem szerepel szóbeli vizsga, tehát pl. a matematika középszintű vizsga esetében nem alkalmazható.) Amennyiben a vizsgázó új vizsgatárgyat választ, ám annak írásbeli vizsgája már lezajlott, az írásbeli vizsgát szóbeli vizsgával pótolhatja.
A pótló érettségi vizsgán a korábban már sikeresen teljesített vizsgarészeket – amíg az adott tárgy vizsgakövetelményei nem változnak – nem kell újból teljesíteni.
Arról, hogy kéri-e a már teljesített vizsgarész beszámítását, a jelentkezéskor a vizsgázó írásban nyilatkozik. Fel nem róható oknak tekintendő minden olyan a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására.

Mikor tehető le az előrehozott és a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőzően tett szintemelő érettségi vizsga javító és pótló vizsgája?

A sikertelen előrehozott érettségi vizsga vagy a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőzően tett szintemelő érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában lehet jelentkezni.
A jelentkező a vizsga szintjét a pótló- és javítóvizsgára történő jelentkezéskor megváltoztathatja.

Forrás: www.oktatas.hu

 

Kedves Szülök, Érdeklődők, Diákok, Egyetemisták és Főiskolások!

Önöknek/Nektek szólnak ezek a cikkek amelyeken keresztül megpróbáltam bemutatni magamat, tanítási módszereimet, szakmai rátermettségemet. Amennyiben elnyertem a bizalmát/bizalmad keressen/keress meg bizalommal az elérhetőségeim egyikén.

Amit kínálok

Ha eljösz hozzám több mint 25 éves tapasztalatom alapján matematika vagy fizika korrepetálásra következőkben részesülhetsz:

Matematika és fizika érettségi vizsgára való felkészítés

Sikeres matematika, fizika érettségi vizsgára való felkszítés emelt és középszinten egyaránt középiskolások és már érettségizettek számára is.

Középiskolai matematika felvételi vizsgára való felkészítés

Sikeres középiskolai matematika felvételi  vizsgára való felkészítés 8., 6, és 4. osztályosok részére.

Érdemjegy javítás matematikából, fizikából, bukástól való megmenekülés

Sikeres érdemjegy javítás matematikából és fizikából, bukás közeli helyzetből való megmenekülés általános iskola felső tagozat és középiskolások részére egyaránt.

Tehetséggondozás

Sikkeres tehetséggondozást vállalok matematikából és fizikából általános iskolások felsőtagozatos diákjainak, és középiskolásainak egyaránt. Azért, hogy a jó még jobblegyen!

Sikeres egyetemi matematika és fizika vizsgákra való felkészítés

Sikeres egyetemi, főiskolai matematika és fizika zh-ra és vizsgára való felkészítés analízis, lineáris algebra, valószínűségszámítás témakörökből.

Matematika és fizika pótvizsga felkészítés

Sikeres pótvizsga felkészítés matematikából és fizikából általános és középiskolásoknak egyaránt.

+36 70 532-4476
1204 Budapest, XX. kerület, Szerdahely utca 6/A