hétfő, május 21, 2018

A legtöbb diák számára a matematika és fizika tantárgyak jelentik a legnagyobb kihívást, sokan nem tudják felvenni a harcot a számokkal és a reál témákkal, ez pedig tükröződik az félévi jegyeken. Ilyenkor a szülők kétségbeesnek, hiszen gyermeküknek a legjobbat szeretnék, és azt, hogy megélje a sikert a reál tantárgyak akadályainak leküzdése során. Ha az Ön gyermeke sem a legjobbat nyújtotta félévkor, még nincs semmi veszve, ha időben matematika vagy fizika korrepetálás mellett döntenek!

A matematika és fizika korrepetálásokon a diák a saját tempójában haladhat a tananyaggal, hiszen a gyakorlás során sokszor kiderül, hogy a gyermek azért marad le és teljesít rosszul, mert az iskolában a tanárnak túlságosan gyorsan kell haladnia a tananyaggal. Értelemszerűen ez nem a diák hibája, hiszen egy-egy évfolyamon sokszor túl nagy tananyagot kell leadnia a tanárnak, rövid időn belül, azonban a tantervek készítői azzal nem számolnak, hogy a diákok nem egyforma képességgel rendelkeznek.

Készüljünk együtt az év végére matematika vagy fizika korrepetálással, ehhez pedig vegye fel velem mihamarabb a kapcsolatot!

Kedves Szülök, Érdeklődők, Diákok, Egyetemisták és Főiskolások!

Önöknek/Nektek szólnak ezek a cikkek amelyeken keresztül megpróbáltam bemutatni magamat, tanítási módszereimet, szakmai rátermettségemet. Amennyiben elnyertem a bizalmát/bizalmad keressen/keress meg bizalommal az elérhetőségeim egyikén.

Amit kínálok

Ha eljösz hozzám több mint 25 éves tapasztalatom alapján matematika vagy fizika korrepetálásra következőkben részesülhetsz:

Matematika és fizika érettségi vizsgára való felkészítés

Sikeres matematika, fizika érettségi vizsgára való felkszítés emelt és középszinten egyaránt középiskolások és már érettségizettek számára is.

Középiskolai matematika felvételi vizsgára való felkészítés

Sikeres középiskolai matematika felvételi  vizsgára való felkészítés 8., 6, és 4. osztályosok részére.

Érdemjegy javítás matematikából, fizikából, bukástól való megmenekülés

Sikeres érdemjegy javítás matematikából és fizikából, bukás közeli helyzetből való megmenekülés általános iskola felső tagozat és középiskolások részére egyaránt.

Tehetséggondozás

Sikkeres tehetséggondozást vállalok matematikából és fizikából általános iskolások felsőtagozatos diákjainak, és középiskolásainak egyaránt. Azért, hogy a jó még jobblegyen!

Sikeres egyetemi matematika és fizika vizsgákra való felkészítés

Sikeres egyetemi, főiskolai matematika és fizika zh-ra és vizsgára való felkészítés analízis, lineáris algebra, valószínűségszámítás témakörökből.

Matematika és fizika pótvizsga felkészítés

Sikeres pótvizsga felkészítés matematikából és fizikából általános és középiskolásoknak egyaránt.

+36 70 532-4476
1204 Budapest, XX. kerület, Szerdahely utca 6/A